Kilenc Bűn

Nézem a kulcsot, elfordítanám és leállítanám vele az autót de nem megy, nem akarok kiszakadni ebből a valóságból pedig muszáj, olyan mintha az életem döntését kellene meghoznom pedig csak egy csukló mozdulat, mégis visszatart valami legbelül. Ahogy tekerem fel az éveket halmozom a hibáimat elhiszem, hogy tudok rajtuk változtatni, mintha visszamehetnék az időben és bebizonyíthatnám, hogy képes vagyok rá. Rámarkolok a kulcsra és szinte kitépem a helyéről, a motor az utolsó ütemet veri szeretném ha a szívem is megállna ha megszűnne ez az egész, mennyivel egyszerűbb lenne. Olyan mint egy labirintus, ahol ha egyszer hibázol nincs vissza út és tudósok figyelik minden reakciód, minden kétségbe esett tetteted az életbe maradásra várva azt a pillanatot mikor feladod és a saját farkadat kezded el rágcsálni az őrülettől, mint a patkányok. Életösztön pislákol és tudod, hogy meg kell próbálnod még egyszer és még egyszer amíg remény súgja füledbe és amíg nem üvöltöd, hogy elég, de akkor sincs vége. Elönt a düh a tehetetlenség, nyitom a kocsi ajtót és a már már fagyos szellő az arcomba csap, szinte kiugrok az autóból és idegesen próbálok elkotorni egy száll cigit a zsebemből. Gyújt, szív, sűrít, kipufog. Én vagyok az autó. Ugyan azt a folyamatot játszom amit ő szorgalmasan. Vajon az én slusszkulcsomat is készül valaki kirántani a helyéről és megadni az utolsó ütem örömét? Akár így van akár nem, valami el van baszva valami kurvárra nem jó, sírni lenne kedvem zokogni üvölteni, törni zúzna, de csak állok és kezem a motorháztetőre teszem kellemesen meleg, jó érzés. Felkúszok és lefekszem fejem a szélvédőn testem pedig kellemes hőt adó fém darabon, nézem a csillagokat keresem a megnyugvást. Nem tudom hol vagyok, kisgyermekként az tanultam, hogy az otthon megnyugvás és boldogság színtere, de kiráz a hideg ha arra gondolok, hogy be kell mennem, hogy be kell feküdnöm az ágyban és órákon keresztül forgolódnom kelljen miközben minden féle gondolatok átfutnak az agyamon, bár mostanában ezt hívom alvásnak. Csend van, végtelen csend, nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, igyekszem elvonni bármivel a figyelmem, már megtanultam elaludni miközben szól tv/rádió bármi csak az agyam egy része másra koncentráljon, most sem esik jól, csak bele nyugodtam és várom, hogy valaki kirántsa kulcsot. Egyszer vége lesz, megígértem, talán itt lenne az ideje, hogy felhagyjak a szerencse játékokkal, nem tudom miért, most érzek rá késztetést amikor megnyugtat amikor kielégít, amikor KELL. Valamiért most és ha nincs is értelme legalább annyi, hogy tudom, hogy képes vagyok rá, hogy megteszem ha kell, de már nincs kinek és ez a felismerés borzasztóan elszomorít, ahogy hajnal első sugarai megszínezik a horizontot, fellángol az életösztön, nem akarok megfagyni. A meleg fém kihűlt s csak fagy meg a csend vesz körül, lemászok s földre teszem a lábam, becammogok, megismétlem az ezerszer ismételt folyamatot, ajtó, nyit, zár, lépcső, laptop jól ismert jó sorozat jól ismert rész, az egyem egy részét felajánlom az ismerős képeknek hangoknak. Bedőlök az ágyba és az egész kezdődik elölről. Lőjön le valaki, kérem. Piros vagy fekete?

Ahogy lassan haza érek, gondolkozom, hogyan is vesztettem el ezen a téren a szüzességem, évekkel ezelőtt. Sok minden nagyon más volt akkoriban a legrosszabb napom is jobb volt mint most a legjobb, egyedül vagyok, akár mit csinálok akárkivel egyedül érzem magam és a szó magányos értelmében, mert egyedül lenni nem feltétlenül rossz, de most már egyfajta düh ragad el, amikor erre gondolok megbénít a tehetetlenség, akármennyire is szeretném, hogy másképp legyen nem változik semmi pedig igazán türelmes vagyok. Akkor is egyedül voltam, barátok, ismerősök körülöttem, de valahogy egymagam. Ülve a bárszéken szememben a tükröződő fények és a rendíthetetlen elszántság, borzalmasan festhettem. Vissza gondolva is fel forr a vérem, úgy ahogy előbb a teremben. Alacsony tét alacsony nyeremény, mindig így kezdődik, megismered a gépet, időnként még azt is elhiszed, hogy a barátod lett és ki ismerted, de nem. A gép sosem lesz cimborád és sosem fogod igazán ismerni. Szorzás, felírás szívdobbanások, egy löket adrenalin és pénz, máris kész a recept arra, hogy függő légy. Talán nekem is sikerült, illetve sosem sikerült eldöntenem, nem éreztem különös sóvárgást akkor sem, ma sem, ha mostanában igen az más okok miatt a szerencsejáték felé, de amikor játszok, mint alkoholistának az ital, narkósnak a cucc, kielégít. Remegek mint szerelmes kislány. Fellobban bennem a láng, akkor is nyerni, győzni fogok. Sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy végleg elragad a játék szelleme, és szerelmeskedve eggyé leszek vele, de valahogy mindig is úgy éreztem, hogy felette állok, ha valamiért mások meg is ijedhettek, az csak azért lehetett mert, mert ha valamit akartam vagy szerettem akkor tűzön vízen át elkövettem mindent, és ilyenkor nyerni akarok, ahogy villognak a fények, ahogy a ledek színei megfestik pupillám. Nem érdekel senki még én magam sem. Apró sátánok súgnak fülembe, mit tegyek, ha hazudnak és vesztek akkor elfog a bűntudat és körbe nézek, látom az aggódó pillantásokat, az apró sóhajokat. "Ne csináld" "Ne játssz". Hányszor hallottam már. Ez lesz az utolsó, ígértem, és megszegtem, mégsem éreztem magam rosszul emiatt, nem érthetik meg, lezártam magamban ennyivel és játszottam tovább, ahogy akkor ott ültem mégis valami más, éreztem, hogy valaki, aki fontos, belülről remeg, nem utasít, nem kér csak, remeg. Nem volt semmi más, ami rossz érzést, tudott bennem kelteni, csak ez. Csak játszom tovább. Szabályszerű rosszul lét kerülget. - Csapos, kérek még egy sört. Nem vesztek sokat mégis egyre rosszabbul érzem magam s nem lelkileg hanem fizikailag, hányinger kerülget abba kéne hagynom közben megérkezik a söröm is csak ülök mellette, nem is figyelem, hogy az öreg félkarú rabló mit dob, csak pörög s pörög s pörög. Nincs lejjebb, érzem én is és ő is. Mégsem mond semmit csak halkan csalódik mellettem, és ennek a tudata rossz érzéssel tölt el. Sajnálom, nem akartam, de innen már nincs vissza út, tudom, hogy játékos vagyok, tudom, hogy bántottam. Keserédes pillanatok, ha ekkor tudtam volna mi jön még lehet mindent másképp csinálok, sokáig vallottam azt, hogy sosem csináltam volna másképp az életemben semmit, hisz annak köszönhetem, hogy most itt vagyok. Igen. Most itt vagyok. Állok a lakás előtt a kocsival, az elmúlt 10perc kiesett, remegek már azt sem tudom mitől. Most már sok mindent másképp csinálnék csak ne lenne így. A járó motor monoton búgása vissza repít a valóságba, szembesültem az elsővel sosem gondoltam így rá, mégis mint egy sok darabos puzzle, összeállt, és nem hagy nyugtot. Sosem gondoltam, hogy ez ennyire mélyen érint másokat, sok mindent tettem ezzel tönkre, s most mégis azon kevés dolog közé tartozik ami tartja bennem a lelket, ha csak egy kicsit teljes kikapcsolódást nyújt, de ha nem lett volna vajon eljutok idáig? Nem tudom, erre nem is akarom már megtalálni a választ, és most kell, de egyszer vége lesz... ígérem egyszer vége lesz...

Minden úton el kell indulni. Egyszer biztos. Ahogy gurulunk a mélygarázsba egyre hevesebben ver a szívem, újra játszani fogok. Bűntudattal vegyes izgalom fog el. Életem első igazán nagy hibája az volt amikor leültem először a jól ismert kockás gép elé. A további dolgok persze a sors fintora mert még nyernem is sikerült, akkori viszonylatban nem is kis összeget, és elindultam a lejtőn, s most itt vagyok. Kiszálltunk a kocsiból a beszélgetések masszává összefolyva érik el a fülem, már nem hallok semmit, csak a saját szívem ritmusát, szinte hallom a cigaretta sercegését. Egyedül vagyok, ebben a világban igazán egyedül saját ördögeimmel küzdök, persze sikertelenül. Senkinek nem tűnik fel, hogy kivontam magam mindenféle interakcióból, ahogy haladunk a terem felé egyre inkább szertefoszlik a bűntudat és átveszi a helyét a kombinálás, hova üljünk le, miért oda, hány szelvénnyel, hány körben játsszak. Esély latolgatások, próbálok a megérzéseimre hagyatkozni, mert akárki akármit mond, nem véletlenül hívják szerencse játéknak, nem is próbálom túl misztifikálni a dolgot. Közben megérkezünk a teremhez, a kis csapat lánytagjai némileg fintorognak, valahol őket is megtudom érteni. Ahogy belépünk oda ugrik egy kedves srác és egy asztalhoz kísér minket. Közben figyelem a játékosok arcait, mindegyik kifejezést ismerem, mind ült már ki az én arcomra is. A legelső asztal mellett sétálunk el, egy idősebb házaspárnak tűnő pár arcán látszik, hogy ma már nem kevés pénzt hagytak itt. Kárörvendő mosolyra húzódik a szám. Kettővel arrébb nálunk fiatalabbnak kinéző srácok vigyorognak, valószínűleg az elmúlt körökben legalább egy bingo-t magukénak tudhatnak. Elfog egy fajta irigység. Megérkezve az asztalhoz már kapom is a kereszt kérdéseket, próbálok mindegyikre válaszolni, nem sok sikerrel. A társaság lány tagjai is több érdeklődést mutatnak. 200-s kör, alacsony beszálló, viszonylag alacsony nyeremény, nem rossz ez, mindenki vásárol egy szelvényt én 5-t. Elindul a játék, szívem minden egyes számnál megdobban, újra meg újra. Ahogy elnézem ez nem az én köröm lesz, közben figyelem a többiek szelvényeit is, persze nem könnyű managelni. SOR! Hangzik a kiáltás a terem másik végéből. Sor nyeremény nem is nagyon érdekelt, lényegében a befektetés meg egy kicsi plusz a nyeremény. Megy tovább a játék. Tizenhetes. Lassú monoton egymás utána szám sorolás. Imádom, egyszerűen egészen más világba kerülök ilyenkor, a kör közben is kapom a kérdéseket. Harminckilences, feltűnik, hogy a hárommal mellettem ülő lánynak bingója van. Eláraszt az adrenalin nem én nyertem mégis elkap a jól ismert öröm. Mondom a lánynak kiáltsa, hogy bingo. Kedves aranyos visszafogott angyalarcú lány, egy félhangos bingó elhagyja a száját. Persze az ilyenkor szokásos morajlás elindul, körülöttünk lévő asztaloknál már már klasszikusnak mondható nekem csak ez a szám, nekem meg csak ez a kettő kellett volna című beszélgetés folyik, s ahogy nézem tényleg bingónk van.  200 forint befektetés, 36 ezer nyeremény, nem is rossz. Hozzánk kerül a bingó trófea és folytatódik tovább, egyre inkább magamba süllyedek ahogy többiek is megértették a szabályokat és nem beszélnek hozzám folyamatosan. A lány nem is játszik többet, csendesen ül mosolyog ez az ő estéje. Következő körökben, folyamatosan bukunk sorozatba, én sem nyerem és egyre komolyabb deficitet halmozok fel. Ilyenkor mindig megfogadom, soha többet nem játszom, nem tudom, hogy magamat nézem hülyének, vagy tényleg elhiszem, de igazán megpróbálni sosem fogom, legalábbis nem most. Kezdek beletörődni a veszteségbe, ez nem az én estém, de legalább valakinek a társaságba össze jött, most, hogy mindannyian az asztalon felejtettünk kisebb nagyobb összegeket, felemás arc kifejezések jellemeznek mindent, persze a lány aki nyert csendben mosolyog, többiek némileg irigykedve tekintenek rá, de inkább mardossa őket a bűntudat. Minek vesztettek el ennyi pénzt? Az én fejemben az jár, hogyan fogom helyre hozni ez a kiesést, mert mindig van valami terv ilyenkor, ami bár szerencse játékhoz tapad azért elég magas százalékban bejön, persze nem mindig és olyankor van szopás. Az utóbbi időben a játékfüggésem még inkább eluralkodott rajtam, mert teljesen kikapcsolja az agyam, egészen más dimenzióba vagyok és ez most kell. Lehet egy ideje már nem a pénzről szól, hanem, hogy pihenőt adok az agyamnak, hogy ne kelljen állandóan nyomasztó fájó dolgokon dolgoznia. Mégis érzem, hogy nem jó irányba haladok, Julianna oda jön hozzám és belém karol, megborzongok, félelmetesen jól esik, bár örökké így maradhatnék, de már el is enged és ahogy rám néz, látom a szemében, hogy nem utoljára és ez fáj, tudom, hogy ennek egésznek nincs jövője mégis játszom, ez az igazi szerencse játék. Ugyan olyan mint amikor besétálsz egy kaszinóba, valójában sosem távozhatsz több pénzel mint amivel érkeztél, maximum átmenetileg, de előbb utóbb vissza térsz. Ez is ilyen, tudom, hogy nem nyerhetek, mégis játszom, talán egyszer kétszer megfogom a jackpotot, de ennyit és nem több. Gábor elém áll és kérdezi, hogy mikor jövünk legközelebb, nem tudom másképp reagálni, mint, hogy hamar. Szívem szerint már most vissza mennék. Végül is miért ne, előbb utóbb nyernem kell, de nem. Erőt veszek magamon és elintézem ennyivel. - Majd hívlak és megdumáljuk. - Akkor menjünk most casino-ba. - Nem lehet Gábor elég volt, közben forr bennem a vér. Maradnék, de végül csendben maradok. Szépen lassan szét széled a társaság és mi kettesbe maradunk Juliannával. Szótlanul elvonulunk a kocsiig, beülünk és elindulunk haza, illetve haza viszem, hogy utána hova megyek azt még nem tudom, nem akarok egyedül maradni, egész jó nap volt, élveztem. Kezdem kellemesen érezni magam. Kocsiban újra megérzem azt az illatot és most nem fájdalom, hanem düh fog el. Talán egész napomat tönkre várja, s nem akarom. Julianna beszél hozzám, de átjár mindenféle fájó gondolat, belém mar és felhasít, üvöltenék, hogy fogd már be a szádat te kurva, de csak bólogatok, mert az jól megy. Megérkezünk és megcsókolnám de majd kiszáll és elmegy és ennyi. Megölelem, végül pozícióba vagyok és megcsókolom, nem érzek semmit, sőt rosszul érzem magam alig várom, hogy vége legyen és elmenjen, hál istennek elég hamar bekövetkezik ez a pont és egyedül maradok. Beteszek egy olyan számot ami kellően mardos és elindulok az estére gondolok, hogy mennyit buktam, már megint... legyen már vége....

Nem akarok... Mégis valahogy erőt veszek magamon és kisétálok a fürdőig, monoton megszokottsággal elkezdek vizet engedni magamnak. Tükörbe nézek a szemem alatti táskák mérete már-már bőröndnek felelnek meg. Előkotrok magamnak egy száll cigit a dobozból, általában nem dohányzom a lakásban, legalábbis eddig így volt, de most már nem érdekel. A reggeli napsütés nem hagyott alább ezért az ablaknyitás mellett döntök, bár még mindig borzasztóan hideg van, de majd a forróvíz elfelejteti velem mindezt. Lassan belépek, víz körülöleli a lábam majd a combom és végül egész testtel belesüppedek. A cigi elégett, mindenhol hamu. Leszarom, minden porcikám fáj ez a 20 perc egy napban ami csak rólam tud szólni, nem gondolok semmi másra, csak élvezkedem, mint valami tini kurva. Kikapcsolt gondolatok mellett csukódik a szemem.

Két órával később térek magamhoz, a nyitott ablak megtette a hatását, didergek, gyorsan ki is ugrok kádból és magamra tépek egy törölközőt. Csontjaimig hatolt a hideg, de legalább megint aludtam két órát, így összesen hat óra alvással késznek érzem magam a nap folytatására. Délután három órára ruhába öltöztetem magam és célba veszem a konyhát, jó ideje először vagyok igazán éhes. A hűtőt kinyitva elém tárul egy anorexiás rémálma, kikapkodok mindent, egyrészt örömtől másrészt farkaséhségtől hajtva. Urasan asztalhoz ülök és katonákat gyártok, szépen lassan mindent megrágva kiélvezve az ízeket meglátom a napfényt az alagút végén, régen voltam ennyire jól, bár egy átlag ember hangulatához mérve az enyém még mindig béka segge alatt van, de ott legalább táncol, mire végzem már négy óra van. Megcsörren a telefon, ott hagyok mindent az asztalon, majd még rendet rakok. Felkapom. - Tessék. - Hello szívem, este valami? - Hello béjb, mire gondoltál? - Elmehetnénk ide oda megihatnánk valamit, aztán esetleg egy kis partyka. - Mikor hol? - 7 körül, oktogon? - Rendben, Csók. - Csók. Lerakom magam mellé a telefont. Juilanna telefonjai mindig jól esnek, sosem tudnék neki nemet mondani, ennek főként az-az oka, hogy amióta ez az egész szar elkezdődött, ő mindvégig mellettem volt és segített. Sőt talán ő volt az első, aki megpróbált felsegíteni. - Hmmm. Azok a zöld szemek, talán egy kicsit bele is habarodtam. Ötre van egy megbeszélt találkozom, magamra veszek dzsekit és rohanok a kocsihoz, így is már késésben vagyok. Bevágódok és már indítok is. Az illat. Az illat már megint, kiráz a hideg, hirtelen mérhetetlen szomorúság lesz rajtam úrrá. - Pedig olyan jól ment. Összerándulnak az arcizmaim, legbelülről jövő fájdalom ellentmondást nem tűrően bénít meg engem, de valahogy elindulok a kezeim remegnek, nem tudom, hogy a dühtől vagy fájdalomtól, vagy csak magány ilyen fokú érzésétől de minden egyes métert szenvedésnek érzek. Megérkezem az elhagyatott gyártelepre, sosem értettem, hogy miért kell ilyen helyeken találkozni, értem én, hogy nem teljesen legális ez az üzlet, de mi nem feltűnőbb, mint, hogy két viszonylag nagy értékű autó, behajt egyáltalán ide. Kiszállok, kényszer mosolyok, beszélgetés után, régről ismert, pénz árú, árú pénz bemutatkoznak egymásnak és gazdát cserélnek, majd még egy rövid csevej és megyek is tovább. Utálom ezt, de jelenleg ez az egyetlen jövedelmem, ami tekintve, hogy elég költséges életet élek, sajnos úgy néz ki egy darabig ez is marad. Visszafelé úton már nem annyira zavar az illat, belesüppedek a mindennapi rutinba, régen imádtam vezetni, most már csak arra jó, hogy elvonja a figyelmemet. Haza érve, gardrób szekrény elé kullogok, hogy az éjszakának megfelelő jelmezt találjak, akár mennyire megtörtem, sosem tudtam elszakadni attól a szokástól, hogy az átlagtól eltérően öltözködjem és, hogy erre figyelmet fordítsak, de most a jól megszokott klasszikust választottam. Farmer nadrág, fekete ing,feltűnő márkás öv egy luxus márkájú cipő még egy kis frizura állítás és kész is. Kész a tökéletes a hazugság a világszámára, hogy jól vagyok, félelmetes, hogy legtöbben el is hiszik, de szeretem ezt a színjátékot, nem akartam, hogy lássák azt a megtört barmot aki valójában vagyok, egy kevéske parfüm és indulás. Hét, Oktogon. Általában csak kettesben találkozunk, legalábbis az este elején. Barátok vagyunk vagy lehet, hogy annál több, de nem keresem a választ, önmagában úgy vélem mindkettőnknek megfelel ez a kapcsolat abban a formában amelyikben létezik. Julianna már messziről mosolyog, ilyenkor az én arcomon is önkénytelenül mosoly jelenik meg, szokásos köszönésünk megejtjük ami öleléssel megfűszerezett puszi párbaj. Kívül állóknak úgy tűnhet, hogy régi ismerősünk vagyunk akik most találkoztak vagy akár egy pár, akik nem feltétlenül csókkal köszöntik egymást. Igazából mindig is leszartam a kívül állókat. Helyszínként egy közeli kávézót választunk a rövid úton a szokásos csevej zajlik, amikor is elérkezünk a tegnap estémhez amit ő tátott szájjal hallgat, már kávénk felett ülünk, amikor végére érek az üres sexszel, droggal és alkohollal átitatott este történetének. Szemébe látom csillogást. Azt csillogást, ami eltaposná a jól nevelt lányt, csak átélhessen egy-egy ilyen estét. Továbbiakban folytatjuk a fecsegést a múltról, meg egy srácról akit most ismert meg, de én nem tudom levenni a szemem a gyönyörű hajáról sem az ajkairól, ezekben a pillanatokban vagyok meggyőződve, hogy beleestem, de csak egy kicsit, olyan barát módjára, közben csendben bólogatok. Talán ezek a rövid órácskák amik valójában kiszakítanak az egész szarból, alig hallom mint mond, hisz szinte mindig ugyan azt, csak másképp. Sokkal inkább leköti a figyelmemet az ajkai rezdülései a haja csillogása ilyenkor kiül az arcomra egy folyamatos félmosoly jól érzem magam és a többi nem számít. Valami mégis elindul bennem és üvöltenék, sírnék vagy bármi csak ne kellene ezt csinálnom. Kitörésemet megakadályozzák megérkeznek a többiek. Többségük lány és egy két srác, szokásos asztaltologatás következik, hogy mindenkinek jó legyen, persze ezzel bontva egy szokásos kávéházi hangulatot, a pincér kajánul vigyorog ma is jó jattot fog kapni, egy pesti kora este. Végig nézek a lányokon mind szépek egy kettő még igazán gyönyörű is, mégis hiányzik valami. Erre vágytál faszfej kérdezem magamtól. Nem akarok magamnak választ adni, elbasztam mint oly sok minden mást is, de ezt úgy érzem nem lehet helyre hozni, s ha mégis akkor életem egyik legnehezebb harca lesz. Beszállok a beszélgetésbe, klasszikus fecsegés semmi érdemleges Juliannával is messzebbre kerültünk egymástól. Talán nem is baj lehet, hogy csak illúzió az egész, neki is legalább annyira szüksége van rám, mint nekem rá, könyörtelen szimbiózis ami addig tarthat ameddig mindketten szenvedünk, mégis egymásnak azt hazudjuk ez ennél több, pedig érzem én is meg ő is, hogy nem. Őszinteséget fogadtunk mégis a legfontosabb dolgokban hazudunk egymásnak. Mosolygok én is miközben a többiek nagyot kacarásznak, nem is sejtik én miért és ez az érzés felszabadít. Nem titkoltan ilyenkor feljebb valónak érzem magam, ami persze nem igaz, de akár az is lehetne, sőt ha mélyebben belegondolok valamivel érezhetem magam többnek, de mindenkinek meg van a keresztje és a sajátomat nem akarom nagyobbra értékelni az övéknél, az idő majd úgy is eldönti, hogy valójában így van e. Megszólít egy vastagkeretes szemüveges srác a társaságból, ránézésre egy balfasz, aki rengeteg munkát tett abba, hogy kitörjön abból ahová karma vagy bármi ilyesmi szánta, ahogy hallgatom a szavait, még én is elhiszem, hogy ez a folyamat sikerül a nevét még nem tudom, de jó gondolatai vannak, belefolyunk egy kis filozófiai vitába erről, aztán mikor enyhül a téma vezetés rátérünk a telefonokra és high tech cuccokra, az már megint elég balfasz dolognak tűnik, de hát legyen, az almás márka telefonja mindenféle újításokkal. Én az a típus vagyok aki nem erőlteti ezeket a cuccokat amíg nem teszik valójában kommerszé, de hát látom, hogy őt leköti figyelmesen hallgatom és bólogatok, mintha valójában érdekelne. Megtudom, hogy a srácot Tivis-nek hívják. Mégis milyen gyökér név ez, konstatálom, hogy tényleg egy balfasz még ha ebből skatulyából elég jól kirángatta magát, legalábbis egy időre biztos, de előbb utóbb úgy is vissza kell térnie magához, legalábbis valami ilyesmiben hiszek. Egy másik srác a társaságból viszonylag hangosan kérdezi tőlünk, hogy merre tovább. Hirtelen átfut az agyamon az elmúlt pár nap, az éjszakázások  a féktelen partyk és kiráz a hideg, eszembe jut, hogy másik komoly szereplőnek helyet adnék ma az életembe a szerencsejátéknak. Talán mostanában, ha őszinte vagyok talán... van némi addikcióm. Mindenesetre megemlítem, hogy nem rég nyílt egy bingóterem viszonylag a város peremén. Lányok arcán megjelenik némi fintorgás, de végül mindenki belemegy. Végül is mi baj lehet? Elindulunk azért a társaság egy része lemorzsolódik és csak két kocsival megyünk tovább, Julianna vezetőoldal melletti ülésen foglal helyet magának, szinte olyan érzésem van, hogy oda való, ahogy haladunk a bingó terem irányába folyamatosan rápillantok, egyszer ő is rám néz s mosolyog. Kettős érzés fog el, az autóhoz viszonylag sok emlék fűz, most mégis itt van valaki, akit mellém illőnek érzek és nem zavar, hogy ott ül ahol. Jó ez az este, persze sajgok, de már nem úgy ahogy eddig, legalábbis a felületes beszélgetések Tivissel, mosolyok Juliannával egészen jó kedvre hangolnak. Piros lámpa. Kezdek vérszemet kapni és mellém beguruló autó a társaságból való. Nagyjából azonos lóerők valódi versenyről szó sem lehet. Nem számít, ahogy sárgára vált mindketten tövig nyomjuk a gázt, eddig általában zavart ha ilyenkor ült rajtam kívül bárki is kocsiba, de most nem tartok attól, hogy történik valami, annak talán úgy kell lennie. Száz, és tovább. A tempó nagyjából kétszáz körül tetézik, azért mégis csak a városban vagyunk és közeledik a következő piros lámpa. Megérkezünk, elfog egy fajta remegés. Egy más fajta remegés. Játszani és nyerni kell.

Elcsesztem a legjobb dolgot az életemben

Zihálva bámulom a plafont kihúzhatós kanapén fekve, izzadság cseppek folynak végig az arcomon, mellettem egy meztelen törékeny női test végig húzom az ujjam selymes bőrén közben figyelem, hogy lélegzik e. Egy órája alszik vagy eszméletlen, igazából nem tudom. Nehezen viselem, hogy a tudatomnál vagyok, felállok, elsétálok egy közeli asztalhoz legalább még 3 gramm kokain hever szanaszét, keresem a plasztik kártyámat, remegő kézzel össze húzok magamnak egy kisebb dombocskát, majd kiegyenesítem. Este harmadik résztvevője felhörög a szoba másik végén, szintén ruhátlanul. Majd ráhajolok az asztalra, felgyorsul a szívem s egy erőteljes szippantással magamévá teszem az előbb kreált csíkot, érzem, hogy szétáramlik bennem. Istennek érzem magam, teljes extázis hatalmába kerít, halk zene ritmusára elkezdek táncolni egyedül, ők csak alszanak... Nem érzem az időt, csak azt, hogy sötét van, pokoli lelki kínok gyötörnek még így is, de nem érdekel mosolygok minden az enyém volt az éjjel. Vissza ülök, úszok az izzadságban, egy piros pont megjelenik az asztalon, követi még egy. Nézem nem fogom fel, hogy micsoda. Harmadik. Belenyúlok, számhoz emelem, megízlelem. Vér. A saját a vérem. Felállok kisétálok a fürdőbe, lámpát kapcsolok és vissza néz rám valaki. Nehezen ismerem meg. Az orrából vér csorog patakban, szemei alatti táskák jelzik, hogy napok óta nem aludt rendesen. A vérben forgókat körül veszi sápadt arca. Ez én vagyok, bámulom magam. Megnyalom a számat, a fémes íz mosolyra késztet, önön rombolásom mámorba ejt. Nem érdekel csak múljon el. Nem érdekel csak... múljon el. Visszarohanok az asztalhoz előbb dombot most hegyet formálok. Ennyi elég lesz. Újabb szippantás. Már nem érdekel semmi, elfolynak a színek az alakok, eufória jár át, ugrálok a zenére. Nem tudom mennyi időt tölthettem így a következő emlékem, hogy újra az asztalnál ülök egy száll cigarettával játszom. Nézem a lányt még lélegzik meztelen testét a napsugarak kúszva fedezik fel. Megkívántam, aztán eszembe jut, hogy az este harmadik résztvevőjével mit csináltak a szemem előtt. Nem, így is elég büntetés neki volt ez az este. Lassan körbe nézek minden újra tiszta, a tudatom is mégsem akar most széthasítani a fájdalom, belém hasít egy reménysugár, talán elmúlik, talán elmúlt. Látva a koszt a szemetet elszégyellem magam és elkezdek takarítani mindent szépen vissza a helyére, nagyjából egy óra alatt végeztem mintha mi sem történt volna, a két meztelen alak egyedül a bizonyítéka az elmúlt estének. Elfog az éhség, régen éreztem ilyet, talán napok óta nem ettem. Kinyitom a hűtőt semmi érdemlegeset nem találok, némi sonkát meg sajtot elmajszolgatok és vissza ülök. Süt a nap. A lelkemig elér de nem tudok maradni és nem akarok, elindulok, nem emlékszem, hogy hol hagytam a kocsit tegnap este, de el kell indulnom. Hideg levegő csap az arcomba amikor kilépek a budapesti bérház körfolyosójára. Minden lépés jól esik, hónapok után felszabadultan. Az utcán sétálva elsuhan mellettem a villamos, de nincs bérletem és jól esik sétálni még ha rettentően hideg is van. Letörölhetetlen mosoly az arcomon és kedvet kapok énekelni is, ahogy átsétálok a Margit hídon  több ember szemében látom az értetlenséget és a fásultságot. Megvan, a Rakparton hagytam az autót. Énekelve mosolyogva elsétálok az autómig már átfagyva beülök és vége. Ismerős illat fogad még mindig erőt veszek magamon megkeresem a napszemüvegem és indítok, azt hiszem már tiszta vagyok, de az illat miatt már nem is érdekel egy kedvűen haza vezetek, az úton semmi érdemleges nem történt, mint egy átlag reggeli sofőr végig a városon. Haza érek. Kocsiból kiszállva érzem, nem akarok bemenni túl sok minden emlékeztet, aludnom mégis muszáj. Lehet, hogy most tudok aludni rendesen, beérek bedőlök az ágyba és elkap az álomtündér, végre.

4 óra múlva, már megint ébren vagyok, olyan kimerülten, hogy kétlem, hogy lábra tudok állni, de már megint ébren... nem akarok

Folyt....