Nem akarok... Mégis valahogy erőt veszek magamon és kisétálok a fürdőig, monoton megszokottsággal elkezdek vizet engedni magamnak. Tükörbe nézek a szemem alatti táskák mérete már-már bőröndnek felelnek meg. Előkotrok magamnak egy száll cigit a dobozból, általában nem dohányzom a lakásban, legalábbis eddig így volt, de most már nem érdekel. A reggeli napsütés nem hagyott alább ezért az ablaknyitás mellett döntök, bár még mindig borzasztóan hideg van, de majd a forróvíz elfelejteti velem mindezt. Lassan belépek, víz körülöleli a lábam majd a combom és végül egész testtel belesüppedek. A cigi elégett, mindenhol hamu. Leszarom, minden porcikám fáj ez a 20 perc egy napban ami csak rólam tud szólni, nem gondolok semmi másra, csak élvezkedem, mint valami tini kurva. Kikapcsolt gondolatok mellett csukódik a szemem.
Két órával később térek magamhoz, a nyitott ablak megtette a hatását, didergek, gyorsan ki is ugrok kádból és magamra tépek egy törölközőt. Csontjaimig hatolt a hideg, de legalább megint aludtam két órát, így összesen hat óra alvással késznek érzem magam a nap folytatására. Délután három órára ruhába öltöztetem magam és célba veszem a konyhát, jó ideje először vagyok igazán éhes. A hűtőt kinyitva elém tárul egy anorexiás rémálma, kikapkodok mindent, egyrészt örömtől másrészt farkaséhségtől hajtva. Urasan asztalhoz ülök és katonákat gyártok, szépen lassan mindent megrágva kiélvezve az ízeket meglátom a napfényt az alagút végén, régen voltam ennyire jól, bár egy átlag ember hangulatához mérve az enyém még mindig béka segge alatt van, de ott legalább táncol, mire végzem már négy óra van. Megcsörren a telefon, ott hagyok mindent az asztalon, majd még rendet rakok. Felkapom. - Tessék. - Hello szívem, este valami? - Hello béjb, mire gondoltál? - Elmehetnénk ide oda megihatnánk valamit, aztán esetleg egy kis partyka. - Mikor hol? - 7 körül, oktogon? - Rendben, Csók. - Csók. Lerakom magam mellé a telefont. Juilanna telefonjai mindig jól esnek, sosem tudnék neki nemet mondani, ennek főként az-az oka, hogy amióta ez az egész szar elkezdődött, ő mindvégig mellettem volt és segített. Sőt talán ő volt az első, aki megpróbált felsegíteni. - Hmmm. Azok a zöld szemek, talán egy kicsit bele is habarodtam. Ötre van egy megbeszélt találkozom, magamra veszek dzsekit és rohanok a kocsihoz, így is már késésben vagyok. Bevágódok és már indítok is. Az illat. Az illat már megint, kiráz a hideg, hirtelen mérhetetlen szomorúság lesz rajtam úrrá. - Pedig olyan jól ment. Összerándulnak az arcizmaim, legbelülről jövő fájdalom ellentmondást nem tűrően bénít meg engem, de valahogy elindulok a kezeim remegnek, nem tudom, hogy a dühtől vagy fájdalomtól, vagy csak magány ilyen fokú érzésétől de minden egyes métert szenvedésnek érzek. Megérkezem az elhagyatott gyártelepre, sosem értettem, hogy miért kell ilyen helyeken találkozni, értem én, hogy nem teljesen legális ez az üzlet, de mi nem feltűnőbb, mint, hogy két viszonylag nagy értékű autó, behajt egyáltalán ide. Kiszállok, kényszer mosolyok, beszélgetés után, régről ismert, pénz árú, árú pénz bemutatkoznak egymásnak és gazdát cserélnek, majd még egy rövid csevej és megyek is tovább. Utálom ezt, de jelenleg ez az egyetlen jövedelmem, ami tekintve, hogy elég költséges életet élek, sajnos úgy néz ki egy darabig ez is marad. Visszafelé úton már nem annyira zavar az illat, belesüppedek a mindennapi rutinba, régen imádtam vezetni, most már csak arra jó, hogy elvonja a figyelmemet. Haza érve, gardrób szekrény elé kullogok, hogy az éjszakának megfelelő jelmezt találjak, akár mennyire megtörtem, sosem tudtam elszakadni attól a szokástól, hogy az átlagtól eltérően öltözködjem és, hogy erre figyelmet fordítsak, de most a jól megszokott klasszikust választottam. Farmer nadrág, fekete ing,feltűnő márkás öv egy luxus márkájú cipő még egy kis frizura állítás és kész is. Kész a tökéletes a hazugság a világszámára, hogy jól vagyok, félelmetes, hogy legtöbben el is hiszik, de szeretem ezt a színjátékot, nem akartam, hogy lássák azt a megtört barmot aki valójában vagyok, egy kevéske parfüm és indulás. Hét, Oktogon. Általában csak kettesben találkozunk, legalábbis az este elején. Barátok vagyunk vagy lehet, hogy annál több, de nem keresem a választ, önmagában úgy vélem mindkettőnknek megfelel ez a kapcsolat abban a formában amelyikben létezik. Julianna már messziről mosolyog, ilyenkor az én arcomon is önkénytelenül mosoly jelenik meg, szokásos köszönésünk megejtjük ami öleléssel megfűszerezett puszi párbaj. Kívül állóknak úgy tűnhet, hogy régi ismerősünk vagyunk akik most találkoztak vagy akár egy pár, akik nem feltétlenül csókkal köszöntik egymást. Igazából mindig is leszartam a kívül állókat. Helyszínként egy közeli kávézót választunk a rövid úton a szokásos csevej zajlik, amikor is elérkezünk a tegnap estémhez amit ő tátott szájjal hallgat, már kávénk felett ülünk, amikor végére érek az üres sexszel, droggal és alkohollal átitatott este történetének. Szemébe látom csillogást. Azt csillogást, ami eltaposná a jól nevelt lányt, csak átélhessen egy-egy ilyen estét. Továbbiakban folytatjuk a fecsegést a múltról, meg egy srácról akit most ismert meg, de én nem tudom levenni a szemem a gyönyörű hajáról sem az ajkairól, ezekben a pillanatokban vagyok meggyőződve, hogy beleestem, de csak egy kicsit, olyan barát módjára, közben csendben bólogatok. Talán ezek a rövid órácskák amik valójában kiszakítanak az egész szarból, alig hallom mint mond, hisz szinte mindig ugyan azt, csak másképp. Sokkal inkább leköti a figyelmemet az ajkai rezdülései a haja csillogása ilyenkor kiül az arcomra egy folyamatos félmosoly jól érzem magam és a többi nem számít. Valami mégis elindul bennem és üvöltenék, sírnék vagy bármi csak ne kellene ezt csinálnom. Kitörésemet megakadályozzák megérkeznek a többiek. Többségük lány és egy két srác, szokásos asztaltologatás következik, hogy mindenkinek jó legyen, persze ezzel bontva egy szokásos kávéházi hangulatot, a pincér kajánul vigyorog ma is jó jattot fog kapni, egy pesti kora este. Végig nézek a lányokon mind szépek egy kettő még igazán gyönyörű is, mégis hiányzik valami. Erre vágytál faszfej kérdezem magamtól. Nem akarok magamnak választ adni, elbasztam mint oly sok minden mást is, de ezt úgy érzem nem lehet helyre hozni, s ha mégis akkor életem egyik legnehezebb harca lesz. Beszállok a beszélgetésbe, klasszikus fecsegés semmi érdemleges Juliannával is messzebbre kerültünk egymástól. Talán nem is baj lehet, hogy csak illúzió az egész, neki is legalább annyira szüksége van rám, mint nekem rá, könyörtelen szimbiózis ami addig tarthat ameddig mindketten szenvedünk, mégis egymásnak azt hazudjuk ez ennél több, pedig érzem én is meg ő is, hogy nem. Őszinteséget fogadtunk mégis a legfontosabb dolgokban hazudunk egymásnak. Mosolygok én is miközben a többiek nagyot kacarásznak, nem is sejtik én miért és ez az érzés felszabadít. Nem titkoltan ilyenkor feljebb valónak érzem magam, ami persze nem igaz, de akár az is lehetne, sőt ha mélyebben belegondolok valamivel érezhetem magam többnek, de mindenkinek meg van a keresztje és a sajátomat nem akarom nagyobbra értékelni az övéknél, az idő majd úgy is eldönti, hogy valójában így van e. Megszólít egy vastagkeretes szemüveges srác a társaságból, ránézésre egy balfasz, aki rengeteg munkát tett abba, hogy kitörjön abból ahová karma vagy bármi ilyesmi szánta, ahogy hallgatom a szavait, még én is elhiszem, hogy ez a folyamat sikerül a nevét még nem tudom, de jó gondolatai vannak, belefolyunk egy kis filozófiai vitába erről, aztán mikor enyhül a téma vezetés rátérünk a telefonokra és high tech cuccokra, az már megint elég balfasz dolognak tűnik, de hát legyen, az almás márka telefonja mindenféle újításokkal. Én az a típus vagyok aki nem erőlteti ezeket a cuccokat amíg nem teszik valójában kommerszé, de hát látom, hogy őt leköti figyelmesen hallgatom és bólogatok, mintha valójában érdekelne. Megtudom, hogy a srácot Tivis-nek hívják. Mégis milyen gyökér név ez, konstatálom, hogy tényleg egy balfasz még ha ebből skatulyából elég jól kirángatta magát, legalábbis egy időre biztos, de előbb utóbb úgy is vissza kell térnie magához, legalábbis valami ilyesmiben hiszek. Egy másik srác a társaságból viszonylag hangosan kérdezi tőlünk, hogy merre tovább. Hirtelen átfut az agyamon az elmúlt pár nap, az éjszakázások a féktelen partyk és kiráz a hideg, eszembe jut, hogy másik komoly szereplőnek helyet adnék ma az életembe a szerencsejátéknak. Talán mostanában, ha őszinte vagyok talán... van némi addikcióm. Mindenesetre megemlítem, hogy nem rég nyílt egy bingóterem viszonylag a város peremén. Lányok arcán megjelenik némi fintorgás, de végül mindenki belemegy. Végül is mi baj lehet? Elindulunk azért a társaság egy része lemorzsolódik és csak két kocsival megyünk tovább, Julianna vezetőoldal melletti ülésen foglal helyet magának, szinte olyan érzésem van, hogy oda való, ahogy haladunk a bingó terem irányába folyamatosan rápillantok, egyszer ő is rám néz s mosolyog. Kettős érzés fog el, az autóhoz viszonylag sok emlék fűz, most mégis itt van valaki, akit mellém illőnek érzek és nem zavar, hogy ott ül ahol. Jó ez az este, persze sajgok, de már nem úgy ahogy eddig, legalábbis a felületes beszélgetések Tivissel, mosolyok Juliannával egészen jó kedvre hangolnak. Piros lámpa. Kezdek vérszemet kapni és mellém beguruló autó a társaságból való. Nagyjából azonos lóerők valódi versenyről szó sem lehet. Nem számít, ahogy sárgára vált mindketten tövig nyomjuk a gázt, eddig általában zavart ha ilyenkor ült rajtam kívül bárki is kocsiba, de most nem tartok attól, hogy történik valami, annak talán úgy kell lennie. Száz, és tovább. A tempó nagyjából kétszáz körül tetézik, azért mégis csak a városban vagyunk és közeledik a következő piros lámpa. Megérkezünk, elfog egy fajta remegés. Egy más fajta remegés. Játszani és nyerni kell.
