Kilenc Bűn

Ahogy lassan haza érek, gondolkozom, hogyan is vesztettem el ezen a téren a szüzességem, évekkel ezelőtt. Sok minden nagyon más volt akkoriban a legrosszabb napom is jobb volt mint most a legjobb, egyedül vagyok, akár mit csinálok akárkivel egyedül érzem magam és a szó magányos értelmében, mert egyedül lenni nem feltétlenül rossz, de most már egyfajta düh ragad el, amikor erre gondolok megbénít a tehetetlenség, akármennyire is szeretném, hogy másképp legyen nem változik semmi pedig igazán türelmes vagyok. Akkor is egyedül voltam, barátok, ismerősök körülöttem, de valahogy egymagam. Ülve a bárszéken szememben a tükröződő fények és a rendíthetetlen elszántság, borzalmasan festhettem. Vissza gondolva is fel forr a vérem, úgy ahogy előbb a teremben. Alacsony tét alacsony nyeremény, mindig így kezdődik, megismered a gépet, időnként még azt is elhiszed, hogy a barátod lett és ki ismerted, de nem. A gép sosem lesz cimborád és sosem fogod igazán ismerni. Szorzás, felírás szívdobbanások, egy löket adrenalin és pénz, máris kész a recept arra, hogy függő légy. Talán nekem is sikerült, illetve sosem sikerült eldöntenem, nem éreztem különös sóvárgást akkor sem, ma sem, ha mostanában igen az más okok miatt a szerencsejáték felé, de amikor játszok, mint alkoholistának az ital, narkósnak a cucc, kielégít. Remegek mint szerelmes kislány. Fellobban bennem a láng, akkor is nyerni, győzni fogok. Sokan aggodalmukat fejezték ki, hogy végleg elragad a játék szelleme, és szerelmeskedve eggyé leszek vele, de valahogy mindig is úgy éreztem, hogy felette állok, ha valamiért mások meg is ijedhettek, az csak azért lehetett mert, mert ha valamit akartam vagy szerettem akkor tűzön vízen át elkövettem mindent, és ilyenkor nyerni akarok, ahogy villognak a fények, ahogy a ledek színei megfestik pupillám. Nem érdekel senki még én magam sem. Apró sátánok súgnak fülembe, mit tegyek, ha hazudnak és vesztek akkor elfog a bűntudat és körbe nézek, látom az aggódó pillantásokat, az apró sóhajokat. "Ne csináld" "Ne játssz". Hányszor hallottam már. Ez lesz az utolsó, ígértem, és megszegtem, mégsem éreztem magam rosszul emiatt, nem érthetik meg, lezártam magamban ennyivel és játszottam tovább, ahogy akkor ott ültem mégis valami más, éreztem, hogy valaki, aki fontos, belülről remeg, nem utasít, nem kér csak, remeg. Nem volt semmi más, ami rossz érzést, tudott bennem kelteni, csak ez. Csak játszom tovább. Szabályszerű rosszul lét kerülget. - Csapos, kérek még egy sört. Nem vesztek sokat mégis egyre rosszabbul érzem magam s nem lelkileg hanem fizikailag, hányinger kerülget abba kéne hagynom közben megérkezik a söröm is csak ülök mellette, nem is figyelem, hogy az öreg félkarú rabló mit dob, csak pörög s pörög s pörög. Nincs lejjebb, érzem én is és ő is. Mégsem mond semmit csak halkan csalódik mellettem, és ennek a tudata rossz érzéssel tölt el. Sajnálom, nem akartam, de innen már nincs vissza út, tudom, hogy játékos vagyok, tudom, hogy bántottam. Keserédes pillanatok, ha ekkor tudtam volna mi jön még lehet mindent másképp csinálok, sokáig vallottam azt, hogy sosem csináltam volna másképp az életemben semmit, hisz annak köszönhetem, hogy most itt vagyok. Igen. Most itt vagyok. Állok a lakás előtt a kocsival, az elmúlt 10perc kiesett, remegek már azt sem tudom mitől. Most már sok mindent másképp csinálnék csak ne lenne így. A járó motor monoton búgása vissza repít a valóságba, szembesültem az elsővel sosem gondoltam így rá, mégis mint egy sok darabos puzzle, összeállt, és nem hagy nyugtot. Sosem gondoltam, hogy ez ennyire mélyen érint másokat, sok mindent tettem ezzel tönkre, s most mégis azon kevés dolog közé tartozik ami tartja bennem a lelket, ha csak egy kicsit teljes kikapcsolódást nyújt, de ha nem lett volna vajon eljutok idáig? Nem tudom, erre nem is akarom már megtalálni a választ, és most kell, de egyszer vége lesz... ígérem egyszer vége lesz...